Kirchknopf Zoltán

Kirchknopf Zoltán – Folyondár teniszedző

teniszedző

Első tenisz élmények

Hat éves koromtól foglalkozom tenisszel, ami az egész életemet irányította. Nyolc évesen versenyeztem először és minden korosztályban a legjobb tíz között voltam, ami folyamatos utánpótlás válogatottságot jelentett.

Versenyzői eredmények

A Spartacusban kezdtem, majd az MTK-ban lettem igazolt versenyző, itt játszottam 17 éves koromig. Ezt követően profi játékosként öt évet Érden a PÁRA egyesületnél töltöttem. Eredményeim: felnőtt csapatbajnok, párosban vidékbajnok, egyéniben és párosban I. oszt. játékos.

Oktatói tevékenység

A PÁRA-ban volt lehetőségem először megismerkedni az oktatással, edzősködéssel.  Az utánpótlás csapatot edzettem, az iskolákban gyerekeket oktattam a teniszre.  Következett az Építők TC, ahol Czink Melindát és Arn Grétát  is oktattam. 1997-ben a III. ker. TC-nél vezető edző lettem, a csapat bejutott a profi ligába, profi versenyzővel jártam a WTA versenyeket.
Öt év Vasas Pasarét következett, ahol ezen idő alatt több száz gyereket oktattam, tenisztanfolyam, valamint nyári tábor keretein belül.
Jelenleg a Folyondár Sportközpontban tenisz edző vagyok.

Elérhetőség

TELEFON: +36 20 971 8926
E-MAIL: zotya1972@gmail.com